Az ember kapcsolatok keletkezéséről és megszakadásáról

● Az emberi kapcsolatok 
keletkezéséről és

megszakadásáról

Egy kapcsolat létrejöttét és fennmaradását általában több, jól meghatározható tényező együttes jelenléte befolyásolja. Általában azok az emberek létesítenek akár baráti, akár szerelmi kapcsolatot, akik egymás közvetlen környezetében, kölcsönös szimpátiával viseltetnek egymás iránt és a folyamatos, közös élmények hatására összekovácsolódnak. A kapcsolat intenzitása ezen tényezők minőségi és mennyiségi jellemzőitől függ. Azok, akik térben közelebb helyezkednek el egymáshoz, több hasonlóságot találnak egymásban, és sok közös élménnyel rendelkeznek, hamarabb és könnyebben, valamint mélyebben kötődnek egymáshoz. A távolság növelésével, a különbségek felbukkanásával és az interakciók csökkenésével az egymáshoz való kötődés is veszít intenzitásából. Ennek hatására egy adott kapcsolat, kötődés lazulni kezd és végül, a megfelelő ellenhatás elmaradása következtében felbomlik.

Egy kapcsolat fenntartása éppúgy dinamikus dolog, mint a létrehozása. Önmagától, kivételes körülmények közepette nem szükségszerűen működik. A kapcsolat, résztvevői személyiségének különbözősége okán, a térbeli korlátok megjelenésével, a közös élmények elmaradásával könnyen leépülhet. Az emberi kapcsolatokban általában úgymond sosem lehet pusztán hátradőlni és ellavírozni, biztosra véve, hogy a helyzet mindig változatlan marad. De persze a kivételek erősítik a szabályt! Hogy mi a kivétel?

Egy kapcsolatban, a fentiek alapján, amíg úgy érezzük, hogy szeretnek minket addig emocionalizálunk, amikor már nem érezzük ezt, elkezdjük racionális alapokra helyezni kapcsolatainkat. Szeretetünk és érdeklődésünk tehát a kölcsönösségen és a viszonosságon alapul.

Azonban létezik a kapcsolatoknak egy másik működési struktúrája, amikor is pusztán a másik szeretetére és nem funkciójára alapozunk egy kapcsolatot. Ilyenkor a másik személy a fontos a számunkra, és nem az, amit jelent nekünk. A lényeges különbség annyiban áll, hogy az egyik pótolható, a másik pedig nem. Megjegyzendő, hogy ha mi pusztán egy funkciót látunk a másikban, nem csodálkozhatunk azon, ha mi is funkciókká válunk.

–––––