●
A
néhány-,
illetve a
párkapcsolatokról
Hogy
mi is lehet a mai párkapcsolatok legnagyobb hiányossága vagy felbomlásuk oka?
Ha jobban belegondolunk, két okot tudunk megnevezni, melyek végső soron a mai
párkapcsolatok méregfogai.
Ezek közül az egyik az össze nem illés, a másik
pedig az emberiség erkölcsi tartásának jelenlegi megingása. Mit értünk az
alatt, hogy össze nem illés? Megfigyelhető, hogy korunkban rengeteg
párkapcsolat inkább a múló érzelmekre alapulóan és a fizikai vonzalomra épülve
jön létre. A párok egymásba szeretnek, fizikailag kívánatosnak tartják egymást
és a kapcsolatot múló érzelmeikre, valamint a testiségre alapozzák. Fő
mozgatójuk az erő, melyet ezeknek a tényezőknek a keveredése, kezdeti
intenzitása okoz.
Egy kapcsolat létrejöttekor a pár, az általában a
fizikai vonzalom alapján létrejött érzelmeket olyan erősnek érzi, hogy önmaga
számára is kiapadhatatlannak definiálja. Azonban, mivel ez a fizikaiságra
alapul, nem maradhat tartós, mert az ember fizikai érzékei a változatos
ingerekre vannak hangolva. Míg a test állandóan a változatosságot és az új
ingereket keresi, a lélek az állandóságra törekszik. Miután a fizikai vonzalom intenzív hatása
alább hagy, előtérbe kerülnek a pár tagjainak személyiségéből és személyes
igényiből adódó tényezők, melyek a továbbiakban eldöntik a kapcsolat alakulását,
és ilyenkor jön általában a megdöbbenés…
Mivel a párok kezdetben úgy választják ki egymást,
hogy szinte semmit sem tudnak a másik egyéniségéről, személyes jellemzőiről,
így a pár tagjai között fennálló össze nem illésről sem. A pár az össze nem
illés jeleit kezdetben csak a szokványos, összecsiszolódást megelőző
nehézségekkel azonosítja.
A nehézségek sűrűsödésével a pár tagjai úgy
próbálnak segíteni a felmerülő problémákon, hogy megpróbálják ismét beleélni
magukat a kezdeti fizikai vonzalom képezte, intenzív érzésvilágba, abba az
időszakba, amikor még mindent tökéletesnek láttak és úgy gondolták, hogy párjuk
a legideálisabb személy számukra. Azonban az idő előrehaladtával a kezdeti
érzés egyre távolodik, hatása fakul és felváltják az új élmények, az össze nem
illés újra és újra megnyilvánuló jelei. Ilyenkor a kapcsolat szép lassan, a
kilátástalannak tűnő küzdelem jegyében felbomlik.
Az a pont, amikor ez az időszak eljön és a
párkapcsolat megszűntetésének igénye egyre nyilvánvalóbbá válik a felekben, korunkban
időről-időre egyre kevesebb időt vesz igénybe egy párkapcsolat életében. Így
történhet meg az, hogy párkapcsolatok jönnek és párkapcsolatok mennek. Egyre
több, és egyre rövidebb kapcsolatok, melyek mind inkább a fizikai vonzalom
irányába hatnak, mivel a felek nem tartják érdemesnek küzdeni egy kapcsolatért,
ugyanis kapcsolatról-kapcsolatra haladva, korábban ismerik fel azokat a
jeleket, melyek a kapcsolat elmúlásának irányába hatnak. Ilyen a negatív
megerősítés.
És mindez csak egyetlen hibából fakad: a pár
tagjai nem arra törekedtek, hogy megismerjék egymást a kapcsolat elején annak
érdekében, hogy megtudják, személyiségük ismérvei alapján tudnak-e együtt
társként működni.
Ezt azonban nagyon egyszerűen elkerülhetjük. Meg
kell ismerni egymást! A kapcsolatok létrejötte ugyanúgy, mint lezárásuk, egy jól
átgondolt döntés része. Mint ahogy egy kapcsolat végén az eszünkkel döntünk
annak lezárásáról, már az elején, a létrehozásakor is annak alapján kell
döntenünk, különben csak saját életünket nehezítjük meg.
Amennyiben megvizsgáljuk a különféle történelmi
korok párkapcsolati szokásit, érdekes dolgokra bukkanhatunk rá. Az ősi
társadalmakban például a következőképpen zajlott a párválasztás: a kapcsolatok
elsősorban nem szerelemből alapultak. Egy párról úgy döntötték el, hogy
párkapcsolatukat érdemes-e forszírozni, hogy megnézték a leendő pár egyes
tagjainak személyes jellemzőit, és ezt összevetették a másikéval. Ez alapján
eldőlt, hogy a pár mennyire tud együttműködni az életben mint két társ.
Amennyiben a hasonlóság és az összeférhetőség a pár tagjai között elérte a
kellő mértéket, a pár tagjait fiatal korukban – sok esetben gyermekkorukban –
összeadták és egy életen át ki kellett tartaniuk egymás mellett. A dolog
működött is, mert a párválasztás leglényegesebb szempontja alapján lett meghatározva
a kapcsolat létrejötte, az összeférhetőség jegyében.
A pár nem elsősorban azért maradt együtt egy
életen át, mert nem volt más választás, hanem mert személyes összeférhetőségük
alapján az élet során felmerülő problémáikat közösen meg tudták oldani, képesek
voltak partnerként együttdolgozni, így nem volt szükség váltásra. Szerencsés
esetben ehhez fizikai vonzalom és érzelmi telítettség is párosult, de ha
kezdetben nem is, az idők során a pár megszerette egymást és ez kialakult.
Válás csak igen kivételes esetben fordult elő.
Jelenleg lelkileg teljesen magányosak vagyunk,
ugyanakkor mégsem igazán törekszünk már tartós párkapcsolatok létrehozására,
társunk megtalálására. A mai ember nem tudja, mit akar. Lelkének társra van
szüksége, viszont tanácstalanságából adódóan megpróbál boldogságot találni a
pillanatnyi örömökben, ezért futó kapcsolatokban merül el. Pedig mindenkinek
létezik egy társa és a futó kapcsolatok nem tesznek minket boldoggá.
Következésképpen az embernek újra definiálnia kéne, hogy mit vár el egy
kapcsolattól és hogy milyen szempontok szerint kell azt létrehoznia.
Ami a párkapcsolatok sikertelenségének erkölcsi
okait illeti, szembe kell néznünk néhány kérdéssel és ténnyel! Íme egy kérdés:
miből áll az az erkölcsi válság, ami korunkban a párkapcsolatok sikertelenségét
magyarázza? És íme a tények, melyek egyben választ is adnak erre a kérdésre:
Áttekintve az elmúlt mondjuk 100 évet, elmondható,
hogy az idők során a válások létjogosultsága, illetve jogi kereteik egyre
lazább határokat öltöttek, elfogadottabbá vált a házasság előtti nemi élet és
az élettársi viszony. Ezek így ellentétesen hatnak mind a régi korok
párkapcsolati szokásaival szemben, mind az összeférhetetlenség kiszűrésében.
Manapság a párválasztás során bárki, következmények nélkül kísérletezhet,
hiszen szabadon joga van belelépni egy kapcsolatba és bármikor kilépni abból.
Ebből következőleg a kapcsolatok létrejötte, fennállása és megszakítása
elvesztette súlyát, erkölcsi tartalmát. Nem igazán becsüljük azt, aminek
nincsen súlya, amit nem követ következmény, ami pótolható. Azt érezzük, hogy a
kapcsolatok felbomlásával nem veszítünk, mert azok pótolhatóak. Tekintve, hogy
a kapcsolatok egyes elemeit (mint például a fizikai örömöket) akkor is élvezhetjük,
ha ez különösebb elköteleződéssel nem jár együtt, így nincs motivációnk tartós
kapcsolatok létrehozására, vagy azok fenntartására.
Mindezt összefoglalva, a mai kapcsolatok nagy
hiányossága az összeférhetetlenség szűrése mellett egy olyan következményrendszer
hiánya, mely a kapcsolatoknak jelentőséget, súlyt és tekintélyt ad. Nem
ismerjük a kapcsolatok létrehozásának és fenntartásának helyes szempontjait és
motivációnk sincsen fenntartásukra. Mindazonáltal keressük lelkünk másik,
pótolhatatlan részét, a társunkat, mivel ez egy alapvető, történelmi kortól
független lelki szükséglet, mely az emberbe kódolva van. Ennek a kettőségnek a
hatása alatt a modern ember összeroppan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.