A néhány-, illetve a párkapcsolatokról

● A néhány-,

illetve a párkapcsolatokról

Hogy mi is lehet a mai párkapcsolatok legnagyobb hiányossága vagy felbomlásuk oka? Ha jobban belegondolunk, két okot tudunk megnevezni, melyek végső soron a mai párkapcsolatok méregfogai.

Ezek közül az egyik az össze nem illés, a másik pedig az emberiség erkölcsi tartásának jelenlegi megingása. Mit értünk az alatt, hogy össze nem illés? Megfigyelhető, hogy korunkban rengeteg párkapcsolat inkább a múló érzelmekre alapulóan és a fizikai vonzalomra épülve jön létre. A párok egymásba szeretnek, fizikailag kívánatosnak tartják egymást és a kapcsolatot múló érzelmeikre, valamint a testiségre alapozzák. Fő mozgatójuk az erő, melyet ezeknek a tényezőknek a keveredése, kezdeti intenzitása okoz.

Egy kapcsolat létrejöttekor a pár, az általában a fizikai vonzalom alapján létrejött érzelmeket olyan erősnek érzi, hogy önmaga számára is kiapadhatatlannak definiálja. Azonban, mivel ez a fizikaiságra alapul, nem maradhat tartós, mert az ember fizikai érzékei a változatos ingerekre vannak hangolva. Míg a test állandóan a változatosságot és az új ingereket keresi, a lélek az állandóságra törekszik.  Miután a fizikai vonzalom intenzív hatása alább hagy, előtérbe kerülnek a pár tagjainak személyiségéből és személyes igényiből adódó tényezők, melyek a továbbiakban eldöntik a kapcsolat alakulását, és ilyenkor jön általában a megdöbbenés…

Mivel a párok kezdetben úgy választják ki egymást, hogy szinte semmit sem tudnak a másik egyéniségéről, személyes jellemzőiről, így a pár tagjai között fennálló össze nem illésről sem. A pár az össze nem illés jeleit kezdetben csak a szokványos, összecsiszolódást megelőző nehézségekkel azonosítja.

A nehézségek sűrűsödésével a pár tagjai úgy próbálnak segíteni a felmerülő problémákon, hogy megpróbálják ismét beleélni magukat a kezdeti fizikai vonzalom képezte, intenzív érzésvilágba, abba az időszakba, amikor még mindent tökéletesnek láttak és úgy gondolták, hogy párjuk a legideálisabb személy számukra. Azonban az idő előrehaladtával a kezdeti érzés egyre távolodik, hatása fakul és felváltják az új élmények, az össze nem illés újra és újra megnyilvánuló jelei. Ilyenkor a kapcsolat szép lassan, a kilátástalannak tűnő küzdelem jegyében felbomlik.

Az a pont, amikor ez az időszak eljön és a párkapcsolat megszűntetésének igénye egyre nyilvánvalóbbá válik a felekben, korunkban időről-időre egyre kevesebb időt vesz igénybe egy párkapcsolat életében. Így történhet meg az, hogy párkapcsolatok jönnek és párkapcsolatok mennek. Egyre több, és egyre rövidebb kapcsolatok, melyek mind inkább a fizikai vonzalom irányába hatnak, mivel a felek nem tartják érdemesnek küzdeni egy kapcsolatért, ugyanis kapcsolatról-kapcsolatra haladva, korábban ismerik fel azokat a jeleket, melyek a kapcsolat elmúlásának irányába hatnak. Ilyen a negatív megerősítés.

És mindez csak egyetlen hibából fakad: a pár tagjai nem arra törekedtek, hogy megismerjék egymást a kapcsolat elején annak érdekében, hogy megtudják, személyiségük ismérvei alapján tudnak-e együtt társként működni.

Ezt azonban nagyon egyszerűen elkerülhetjük. Meg kell ismerni egymást! A kapcsolatok létrejötte ugyanúgy, mint lezárásuk, egy jól átgondolt döntés része. Mint ahogy egy kapcsolat végén az eszünkkel döntünk annak lezárásáról, már az elején, a létrehozásakor is annak alapján kell döntenünk, különben csak saját életünket nehezítjük meg.

Amennyiben megvizsgáljuk a különféle történelmi korok párkapcsolati szokásit, érdekes dolgokra bukkanhatunk rá. Az ősi társadalmakban például a következőképpen zajlott a párválasztás: a kapcsolatok elsősorban nem szerelemből alapultak. Egy párról úgy döntötték el, hogy párkapcsolatukat érdemes-e forszírozni, hogy megnézték a leendő pár egyes tagjainak személyes jellemzőit, és ezt összevetették a másikéval. Ez alapján eldőlt, hogy a pár mennyire tud együttműködni az életben mint két társ. Amennyiben a hasonlóság és az összeférhetőség a pár tagjai között elérte a kellő mértéket, a pár tagjait fiatal korukban – sok esetben gyermekkorukban – összeadták és egy életen át ki kellett tartaniuk egymás mellett. A dolog működött is, mert a párválasztás leglényegesebb szempontja alapján lett meghatározva a kapcsolat létrejötte, az összeférhetőség jegyében.

A pár nem elsősorban azért maradt együtt egy életen át, mert nem volt más választás, hanem mert személyes összeférhetőségük alapján az élet során felmerülő problémáikat közösen meg tudták oldani, képesek voltak partnerként együttdolgozni, így nem volt szükség váltásra. Szerencsés esetben ehhez fizikai vonzalom és érzelmi telítettség is párosult, de ha kezdetben nem is, az idők során a pár megszerette egymást és ez kialakult. Válás csak igen kivételes esetben fordult elő.

Jelenleg lelkileg teljesen magányosak vagyunk, ugyanakkor mégsem igazán törekszünk már tartós párkapcsolatok létrehozására, társunk megtalálására. A mai ember nem tudja, mit akar. Lelkének társra van szüksége, viszont tanácstalanságából adódóan megpróbál boldogságot találni a pillanatnyi örömökben, ezért futó kapcsolatokban merül el. Pedig mindenkinek létezik egy társa és a futó kapcsolatok nem tesznek minket boldoggá. Következésképpen az embernek újra definiálnia kéne, hogy mit vár el egy kapcsolattól és hogy milyen szempontok szerint kell azt létrehoznia.

Ami a párkapcsolatok sikertelenségének erkölcsi okait illeti, szembe kell néznünk néhány kérdéssel és ténnyel! Íme egy kérdés: miből áll az az erkölcsi válság, ami korunkban a párkapcsolatok sikertelenségét magyarázza? És íme a tények, melyek egyben választ is adnak erre a kérdésre:

Áttekintve az elmúlt mondjuk 100 évet, elmondható, hogy az idők során a válások létjogosultsága, illetve jogi kereteik egyre lazább határokat öltöttek, elfogadottabbá vált a házasság előtti nemi élet és az élettársi viszony. Ezek így ellentétesen hatnak mind a régi korok párkapcsolati szokásaival szemben, mind az összeférhetetlenség kiszűrésében. Manapság a párválasztás során bárki, következmények nélkül kísérletezhet, hiszen szabadon joga van belelépni egy kapcsolatba és bármikor kilépni abból. Ebből következőleg a kapcsolatok létrejötte, fennállása és megszakítása elvesztette súlyát, erkölcsi tartalmát. Nem igazán becsüljük azt, aminek nincsen súlya, amit nem követ következmény, ami pótolható. Azt érezzük, hogy a kapcsolatok felbomlásával nem veszítünk, mert azok pótolhatóak. Tekintve, hogy a kapcsolatok egyes elemeit (mint például a fizikai örömöket) akkor is élvezhetjük, ha ez különösebb elköteleződéssel nem jár együtt, így nincs motivációnk tartós kapcsolatok létrehozására, vagy azok fenntartására.

Mindezt összefoglalva, a mai kapcsolatok nagy hiányossága az összeférhetetlenség szűrése mellett egy olyan következményrendszer hiánya, mely a kapcsolatoknak jelentőséget, súlyt és tekintélyt ad. Nem ismerjük a kapcsolatok létrehozásának és fenntartásának helyes szempontjait és motivációnk sincsen fenntartásukra. Mindazonáltal keressük lelkünk másik, pótolhatatlan részét, a társunkat, mivel ez egy alapvető, történelmi kortól független lelki szükséglet, mely az emberbe kódolva van. Ennek a kettőségnek a hatása alatt a modern ember összeroppan.