A megbocsáthatatlanról




● A megbocsáthatatlanról

A megbocsátás sokkal inkább személyes kérdés, mintsem társas. A legnagyobb csatákat mindnyájunknak a saját lelkiismeretünkkel kell megvívnunk, melyben nem segít senki.
Aki például bánt valakit és rendelkezik valamilyen szintű lelkiismerettel, egy idő után rájön, hogy tetteivel sokkal inkább magát bántja meg, mintsem bárki mást. Más talán megbocsát, de a többiek ellen elkövetett kegyetlenségeinket leginkább mi nem vagyunk képesek megbocsátani magunknak.
Aki ma áldozat, holnap talán bűnössé válik. Az életben működik egyfajta reciprocitás, vagyis ha szándékosan, vagy ha önkéntelenül sérülést okozunk valakinek, más ugyanezt fogja velünk tenni.
Azonban senki sem tud olyan mélyre szántóan a lelkünkbe gázolni, mint mi önmagunk, vagyis saját lelkiismeretünk.
A legkellemetlenebb az, hogy megtörtént eseményeken már nem tudunk változtatni, viszont tetteink eredményeivel együtt kell élnünk. Így lesz a megtörtént és múló eseményekből állandóság.

–––––

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)
„Amikor ezt a kötetet olvastam, néha úgy éreztem magam, mintha egy folyó partján az én Bódhifám alatt ülnék. Mondhatni ez a könyv lett az én mobil-Bódhifám.
A szerző szavait olvasva az életről, szeretetről, szerelemről, elválásról, szinte önkéntelenül merültem el gondolataimban.
Teljes szívvel ajánlom mindazoknak, akik szeretnek kicsit kilépni az őket körülvevő forgatagból és időt szentelni mindazoknak a mindennapi és nem mindennapi fogalmaknak, melyek körül- és átjárnak minket.”

Szentesi Dóra

„Konvencióktól eltérő megközelítési módja felébreszti az olvasót, valamint sajátos betekintést enged az élet fontosabb területeibe. Megérint, mert ábrázolásmódja informatív, de ugyanakkor megfogalmazása olvasmányos. E kötet ezek kombinációjával késztet a továbbolvasásra, valamint a szerző által leírt gondolatokkal való foglalkozásra.”


„Márai füveskönyvének szelleme és egy Nirvána határain lebegő buddhista bölcs szófoszlányainak lejegyzése ez a könyv. Egyik pillanatban a naiv evidencia, a közismert elméletek jól kitaposott ösvényein haladunk, másik pillanatban néhány mondat erejével letérít minket a megszokott ösvényről a Szerző. De nem hagy magunkra: ilyenkor mondja ki a legszebb tanításait. Tulajdonképpen csak úgy térhetünk le a járt útról, ha felvállaljuk, hogy (először) mások nyomaiba lépünk. Aztán egyszer csak azt vesszük észre, hogy már a magunk útját járjuk, s a mi bódhifánk alá értünk.”

Antal József