● A sorsról mint a döntés
és cselekvés eredményéről,
vagy mint Isten
akaratáról
Mi van akkor, ha
mindennapi életünkben tetteinkre és önálló, szabad akaratunkra helyezzük a
hangsúlyt? Ekkor úgy véljük, tetteink a legfontosabbak, hiszen ezek alakítják
sorsunkat, és bár néha rádöbbenünk, hogy véletlenek nincsenek, a sorsra csak,
mint egy néha-néha felbukkanó, furcsa humorérzékkel bíró ismeretlenre
tekintünk, aki csupán lehetőségeket kínál fel életünk főbb állomásain,
fordulópontjain, ám ezzel mégsem foglalkozunk túl sokat. Végső soron mi döntünk
és cselekszünk. Úgy gondoljuk, minden egyes léleknek megvan a maga keresztje és
felelőssége a sorsa alakítása szempontjából. A sors pedig, mint furcsa idegen,
tökéletesen megfelel célpontnak olyan helyzetekben, mikor a saját életünk
alakításáért nem szeretnénk felvállalni a következményeket, vagyis a felelősséget
valaki másra akarjuk hárítani.
A
fenti hozzáállás gondolati szempontból ellentétes pólusán elhelyezkedő véglet,
amikor teljes mértékben a sorsra bízzuk magunkat, de ebben az esetben a sorsot
már Istennek nevezzük. A hit által a szabad akaratunkról oly mértékben képesek
vagyunk lemondani, hogy esetenként megkérdőjelezzük azt is, hogy bármi
befolyásunk is lenne életünk alakítására. Ilyenkor Istenhez fordulunk
segítségért. Valamit azért ekkor sem árt
szem előtt tartani! Isten kétfajta dolgot tud teljesíteni: 1., a vágyainkat
teljesíti, nem feltétlenül azt, ami a legjobb nekünk. Amennyiben nem tudjuk mire
vágyunk, ő sem tud segíteni. De ha a fájdalomra vágyunk, azt ad, ha boldogságra
azt. Ha nagyon el akarjuk hinni egy bizonyos életformáról, hogy boldogok
lehetünk benne, ő segít elhinnünk, de ez nem azt jelenti, hogy tényleg boldogok
leszünk, csupán elhisszük, hogy azok vagyunk; 2., Isten azt teszi velünk, ami
számunkra a legjobb és nem azt, amire vágyunk. E szerint az élet nem más, mint szenvedés,
hiszen általában másra vágyunk, mint ami jó nekünk, ahogyan ezt Buddha is megerősítette.
–––––
