A determinisztikus személyiségkrízisről



● A determinisztikus személyiségkrízisről

Mára a tudomány kiterjedt információkkal rendelkezik arról, hogy mi is történik az emberrel az anyaméhben, a születése utáni időszakban, kisgyermekkorban, serdülő és felnőttkorban, ami a fizikai és mentális fejlődést illeti. Ám azt semmiképp sem tudjuk, hogy mi is történik egy emberrel spirituális szempontból a fogantatásától egészen addig az időszakig, amíg a tanult nyelv által el nem kezdi kifejezni magát.
A tanult nyelvnek viszont korlátai vannak. A nyelv mindig egy adott viszonylat, környezeti sajátosság, kultúra alapján tanítja meg az újszülöttet arra, hogy hogyan is kezdje el értelmezni és leírni az őt körülvevő világot. Nem tudhatjuk, hogy egy újszülött milyen spirituális tudás birtokában jön a világra, csupán arra derül fény később, amit megtanítottunk neki kifejezni. Egy adott nyelv tanulása során fejlődik ki a kisgyermek gondolkodása, idegrendszeri sajátosságai, ám ez mindenképpen függ a környezeti ingerektől. A kisgyermek születésekor tulajdonképpen rengeteg dologra képes, éppen csak nem tudjuk róla, mivel nem tudja kifejezni. Aztán később megtanítjuk először a mozgásban, majd a beszédben, megint később az írásban történő kifejezésre. Ám kérdés az, hogy egy adott nyelvre, vagyis egy üzenetközvetítő kódrendszerre való megtanítása mennyiben korlátozza valós képességeiben. A gyerekként tanult üzenetrendszer hatása alatt fogja később megalkotni a világról alkotott képét is. A kezdetektől elsajátított nyelvre és környezeti hatásokra építi fel azokat a kategóriákat, viszonyítási alapokat, melyek alapján a körülötte lévő világ dolgait rendszerezi, osztályozza. Az elsajátított rendszer alapján pedig a későbbiekben betölt egy, a képességei alapján betölteni hivatott pozíciót a társadalomban. Gondolkodása, kategóriaalkotása egyéni életpályája során mindig fejlődik, folyamatos átalakuláson megy keresztül. Azonban a kategóriaalkotás csúcsán elérkezik egy olyan ponthoz, ahol a valóság jelenségeit már nem képes az adott nyelv szókészletével definiálni. Ráébred, hogy az eddig megalkotott kategóriákon túl is találhat valamit.
Kialakított viszonyulásai, gondolkodásmódja, az eddig megalkotott kategóriák azonban egy olyan keretet adnak gondolkodásának, melyeken ha túllép, szükségszerűen megbomlik a valóságról eddig alkotott képe. Ráébred, hogy az eddig tanultakat fokozatosan újra kell értékelnie, le kell bontania ahhoz, hogy világképébe mindazt beépítse, ami eddigi gondolkodása határain túlmutat. Így szép lassan visszatér a gyökerekhez. Ahhoz a végponthoz, ahol eddigi világlátásának kezdőpontja elkezdte kialakítani személyes valóságérzetét. Ekkor már képes lesz arra, hogy megváltoztassa azt, ami gondolkodásában idáig tévesnek bizonyult és megőrizze, ami hozzájárul világlátásának kiszélesítéséhez. Ekkor képessé válik kifejezni azt a „hozott” spiritualitást is, mely már születése pillanatában jellemzői egyike volt, csupán azt nem tudta kifejezni.
A helyzet iróniája tehát az, hogy az egyéni fejlődés során az embert pont a nyelv, illetve a környezeti hatások elsajátítása segíti és akadályozza is egyben abban, hogy a világról teljes és reális képet alkosson. Az embernek ugyanis először ki kell alakítania az adott nyelv és környezeti hatások kínálta gondolkodásmódot, hogy később analitikusan felbontsa azt, és kiválogassa abból, ami valóságérzékelése szempontjából hasznos, illetve ami újraértékelendő. Ez azonban az élet talán legnagyobb krízise, melyet csak kevesek vállalnak fel.

–––––
„Amikor ezt a kötetet olvastam, néha úgy éreztem magam, mintha egy folyó partján az én Bódhifám alatt ülnék. Mondhatni ez a könyv lett az én mobil-Bódhifám.
A szerző szavait olvasva az életről, szeretetről, szerelemről, elválásról, szinte önkéntelenül merültem el gondolataimban.
Teljes szívvel ajánlom mindazoknak, akik szeretnek kicsit kilépni az őket körülvevő forgatagból és időt szentelni mindazoknak a mindennapi és nem mindennapi fogalmaknak, melyek körül- és átjárnak minket.”

Szentesi Dóra

„Konvencióktól eltérő megközelítési módja felébreszti az olvasót, valamint sajátos betekintést enged az élet fontosabb területeibe. Megérint, mert ábrázolásmódja informatív, de ugyanakkor megfogalmazása olvasmányos. E kötet ezek kombinációjával késztet a továbbolvasásra, valamint a szerző által leírt gondolatokkal való foglalkozásra.”


„Márai füveskönyvének szelleme és egy Nirvána határain lebegő buddhista bölcs szófoszlányainak lejegyzése ez a könyv. Egyik pillanatban a naiv evidencia, a közismert elméletek jól kitaposott ösvényein haladunk, másik pillanatban néhány mondat erejével letérít minket a megszokott ösvényről a Szerző. De nem hagy magunkra: ilyenkor mondja ki a legszebb tanításait. Tulajdonképpen csak úgy térhetünk le a járt útról, ha felvállaljuk, hogy (először) mások nyomaiba lépünk. Aztán egyszer csak azt vesszük észre, hogy már a magunk útját járjuk, s a mi bódhifánk alá értünk.”

Antal József