Az elismerésre való törekvésről




● Az elismerésre
való törekvésről

Amennyiben azt szeretnénk, hogy elismerjenek minket, csupán egy dolgot kell tennünk, lemondanunk ezen igényünkről.
Ugyanis amint az látszik rajtunk, hogy nem érdekel, elismernek-e minket vagy sem, rögtön megszerezzük az addig áhított elismerést, melyet korábban semmilyen keserves erőfeszítéssel nem tudtunk megszerezni.
Hogy miért van ez? Mert a megalázkodás elkerülése tekintélyt vált ki, mely magával vonja az elismerést is.
Amikor mindent megteszünk az elismerésért, nem érjük el azt, mivel átvitt értelemben, törekvéseinkkel megalázkodunk érte, mely megalázkodás gyengeséget sugall. Nem kelt jó benyomást, ha elismerésünket nem tehetségünkkel és egyéniségünkkel próbáljuk kivívni, hanem megalázkodással. Éppen ezért, elismerésünk érdekében a legtöbb, amit tehetünk az, ha nem teszünk semmi egyebet, csupán legjobb tudásunk szerint végezzük mindennapi dolgainkat, a többi már környezetünk reális ítélőképességének meglétén vagy hiányán múlik.

–––––

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)
„Amikor ezt a kötetet olvastam, néha úgy éreztem magam, mintha egy folyó partján az én Bódhifám alatt ülnék. Mondhatni ez a könyv lett az én mobil-Bódhifám.
A szerző szavait olvasva az életről, szeretetről, szerelemről, elválásról, szinte önkéntelenül merültem el gondolataimban.
Teljes szívvel ajánlom mindazoknak, akik szeretnek kicsit kilépni az őket körülvevő forgatagból és időt szentelni mindazoknak a mindennapi és nem mindennapi fogalmaknak, melyek körül- és átjárnak minket.”

Szentesi Dóra

„Konvencióktól eltérő megközelítési módja felébreszti az olvasót, valamint sajátos betekintést enged az élet fontosabb területeibe. Megérint, mert ábrázolásmódja informatív, de ugyanakkor megfogalmazása olvasmányos. E kötet ezek kombinációjával késztet a továbbolvasásra, valamint a szerző által leírt gondolatokkal való foglalkozásra.”


„Márai füveskönyvének szelleme és egy Nirvána határain lebegő buddhista bölcs szófoszlányainak lejegyzése ez a könyv. Egyik pillanatban a naiv evidencia, a közismert elméletek jól kitaposott ösvényein haladunk, másik pillanatban néhány mondat erejével letérít minket a megszokott ösvényről a Szerző. De nem hagy magunkra: ilyenkor mondja ki a legszebb tanításait. Tulajdonképpen csak úgy térhetünk le a járt útról, ha felvállaljuk, hogy (először) mások nyomaiba lépünk. Aztán egyszer csak azt vesszük észre, hogy már a magunk útját járjuk, s a mi bódhifánk alá értünk.”

Antal József