A következetlenségről




● A következetlenségről

Sokszor találkozhatunk a szituációval, hogy környezetünk igyekszik meggyőzni minket arról, hogy mennyire fontosak vagyunk számára. Arról hogy figyel ránk és törődik velünk. Aztán ugyanezek az emberek egyszer csak nyom nélkül magunkra hagynak egy-egy fontosabb helyzetben, utána megint felbukkannak, magyarázkodnak, megint kedvesek, és ismét eltűnnek... A kérdés az, hogy azt, hogy hogy viszonyulunk az ilyen helyzetekhez vajon rajtunk kívülálló körülmények döntik el, vagy csupán személyes beállítottságunk függvénye, miként is viselkedünk egy ilyen helyzetben?
Valószínűsíthetően a célra vezető mindenképpen az, ha valaki a kapcsolataiban következetes. Legyen egyértelmű a viszonyulása. Fordítson teljes figyelmet a másikra, vagy legyen félreérthetetlenül elutasító. Az emberi lélek legnehezebb pillanatait akkor éli át, amikor a miértekre keresi a választ. Amikor egyszerűen nem érti, hogy valami hogyan is működik. A következményt képtelen összeegyeztetni bármilyen kiváltó okkal is.
Sajnos a következetesség és a következetlenség felváltva jelenik meg kapcsolatainkban, általában rossz időzítéssel. Következetlenek vagyunk, amikor egyértelművé kéne tenni valamit, és racionálisak az érzelmekkel telítettebb, értelemmel kevésé megfogható szituációkban. A különféle helyzetek felismerése nagyon keveseknek megy.
Csalóka lehet, hogy ki figyel ránk, és ki nem. Nehezen eldönthető kérdés, hogy mi is a helyes út: a kapcsolatok megszakítása abban az esetben, mikor már biztosan érezzük, hogy nem kapjuk meg azt egy kapcsolattól, amiért azt létesítettük, vagy a küzdelem a másik figyelméért, törődéséért.
Amikor úgy érezzük, hogy nem figyeltek ránk, esetenként kiderül, hogy mi nem tettünk meg mindent, más kapcsolatokban pedig benne ragadunk, melyekben igazából nem figyelnek ránk. Tény, hogy életünk jelentős lelki megterheléssel járó helyzeteiben mindig magunkra maradunk, de talán ez is a dolgok rendje. A kívülről elvárt segítség csak illúzió. Barátságot vagy más viszonyulást ígérni talán nem is lehet, inkább csak megtenni azt, aszerint viselkedni.

–––––

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)
„Amikor ezt a kötetet olvastam, néha úgy éreztem magam, mintha egy folyó partján az én Bódhifám alatt ülnék. Mondhatni ez a könyv lett az én mobil-Bódhifám.
A szerző szavait olvasva az életről, szeretetről, szerelemről, elválásról, szinte önkéntelenül merültem el gondolataimban.
Teljes szívvel ajánlom mindazoknak, akik szeretnek kicsit kilépni az őket körülvevő forgatagból és időt szentelni mindazoknak a mindennapi és nem mindennapi fogalmaknak, melyek körül- és átjárnak minket.”

Szentesi Dóra

„Konvencióktól eltérő megközelítési módja felébreszti az olvasót, valamint sajátos betekintést enged az élet fontosabb területeibe. Megérint, mert ábrázolásmódja informatív, de ugyanakkor megfogalmazása olvasmányos. E kötet ezek kombinációjával késztet a továbbolvasásra, valamint a szerző által leírt gondolatokkal való foglalkozásra.”


„Márai füveskönyvének szelleme és egy Nirvána határain lebegő buddhista bölcs szófoszlányainak lejegyzése ez a könyv. Egyik pillanatban a naiv evidencia, a közismert elméletek jól kitaposott ösvényein haladunk, másik pillanatban néhány mondat erejével letérít minket a megszokott ösvényről a Szerző. De nem hagy magunkra: ilyenkor mondja ki a legszebb tanításait. Tulajdonképpen csak úgy térhetünk le a járt útról, ha felvállaljuk, hogy (először) mások nyomaiba lépünk. Aztán egyszer csak azt vesszük észre, hogy már a magunk útját járjuk, s a mi bódhifánk alá értünk.”

Antal József