Az egoizmus pajzsáról




● Az egoizmus pajzsáról

Tökéletlennek érzékelt világunk ellen úgy védekezünk, hogy önmagunk számára önmagunkról a tökéletesség eszményét teremtjük meg. Az általunk alkotott világ hiányosságait személyes fontosságunk és tehetségünk túlhangsúlyozásával próbáljuk kompenzálni. Ennek következtében pozitív jellemzőinket felnagyítjuk a külvilág felé, negatívumainkat pedig megpróbáljuk elfedni a környezet érzékelése elől.
Az ily módon alkotott ideálképhez természetesen ennek tagadása is hozzá tartozik, mivel a tökéletesség eszményképében a szerénység (vagy inkább álszerénység) a többi alkotóelemhez hasonlóan kiemelt fontosságú. Természetesen érthető is, hogy egy olyan világban, melyben az egyén nem érzi magát fontosnak, önvédelemként elkezdi individuumát önmaga „fontos”-nak definiálni, így védekezve a hiábavalóság érzésével szemben. Egy ember alapvető szükséglete, hogy fontosnak érezzék. Ám világunk jelenlegi helyzetének kialakulásához éppen az vezetett, hogy nem voltunk őszinték magunkhoz és néhányan komolyabban vették személyes fontosságukat annál, melyet még elviselne a közösségi érdek. A kérdés legnehezebb része pedig az, hogy hamis ideálképünk legfontosabb eleme az, hogy mi elhitessük magunkkal, jobbak vagyunk másoknál és ezt az ideált mindenáron meg kell védenünk. Ez a hozzáállás pedig folyamatos konfliktust jelent környezetünkkel.

–––––

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)
„Amikor ezt a kötetet olvastam, néha úgy éreztem magam, mintha egy folyó partján az én Bódhifám alatt ülnék. Mondhatni ez a könyv lett az én mobil-Bódhifám.
A szerző szavait olvasva az életről, szeretetről, szerelemről, elválásról, szinte önkéntelenül merültem el gondolataimban.
Teljes szívvel ajánlom mindazoknak, akik szeretnek kicsit kilépni az őket körülvevő forgatagból és időt szentelni mindazoknak a mindennapi és nem mindennapi fogalmaknak, melyek körül- és átjárnak minket.”

Szentesi Dóra

„Konvencióktól eltérő megközelítési módja felébreszti az olvasót, valamint sajátos betekintést enged az élet fontosabb területeibe. Megérint, mert ábrázolásmódja informatív, de ugyanakkor megfogalmazása olvasmányos. E kötet ezek kombinációjával késztet a továbbolvasásra, valamint a szerző által leírt gondolatokkal való foglalkozásra.”


„Márai füveskönyvének szelleme és egy Nirvána határain lebegő buddhista bölcs szófoszlányainak lejegyzése ez a könyv. Egyik pillanatban a naiv evidencia, a közismert elméletek jól kitaposott ösvényein haladunk, másik pillanatban néhány mondat erejével letérít minket a megszokott ösvényről a Szerző. De nem hagy magunkra: ilyenkor mondja ki a legszebb tanításait. Tulajdonképpen csak úgy térhetünk le a járt útról, ha felvállaljuk, hogy (először) mások nyomaiba lépünk. Aztán egyszer csak azt vesszük észre, hogy már a magunk útját járjuk, s a mi bódhifánk alá értünk.”

Antal József